Hogyan lett mindennek (majdnem) vége

Történetünk elején egy időcsavar. Az előzmények és a tapasztalatok később következnek, először itt a leírása annak, hogy alig négy hónappal megérkezésünk után hogyan költöztem majdnem el.
Nem Sopronból, az árnyékvilágból.

Miután mindenféle rokonokkal elég rosszul vagyunk eleresztve errefelé, a család úgy döntött, hogy Kalib és a gyerekek a következő két hetet Nagyanyónál töltik, innen vagy 300 km-re. Határidős projekten dolgozom és augusztus utolsó hetére még három nap suli is kilátásban volt, ezért nélkülem. Így a család fuvarozása után visszatérés Sopronba. Este még jó gondolatnak tűnik egy kis séta, na nem a városban, hanem a környékbeli erdőkben.

Utam a korábbi edzésről már ismert terepen visz: át a Koronázó dombon, el az Amfiteátrum mellett, keresztül a Virágvölgyön. A város végén a dűlőút a Hubertus kilátót köti össze Tómalommal. Az erdő mellé érve a hirtelen támadt viharban és ömlő esőben próbálok menedéket találni. A megduzzadt vízfolyások sárlavinát játszva sodornak mindent. Egy rossz lépés és engem is. Csúszás közben a lehető legrosszabb mozdulatot teszem: bal kézzel megpróbálok oldalt letámasztani, hogy visszanyerjem az egyensúlyom. Pont egy darab üvegre, vagy mire, ami ott meredezik ki a földből. Fájdalom nincs, csak éles rántás csuklótájékon, meg a nagy zakó, támasz hiányában.

Itt már nyoma sincs az egy héttel korábbi viharnak

A következő órákról nincs sok emlék. Telefon otthon a konyhaasztalon. Bolyongás a fák között. Az orromig nem látok. A vaksötétben a villámok fénye csak arra elég, hogy a fák körvonalait kirajzolja, mielőtt nekik megyek. De az ágakét már nem. Így egyszerűbbnek tűnik lekuporodni egy fa tövébe és várni, hogy véget érjen ez az egész.

Hajnalban irdatlanul sok szúnyog. Szédülés. Hányinger. Na jó, engedek az ingernek, úgysem látja senki. Avar ropogása. Szuszugó szimatolás. "Hát a padadam-padadam hol marad, kiskomám?" Vagy ezt pont a sün kérdezte? Mindegy...

Reggel aztán összekanalazom magam. Itt az ideje hazamenni. Ja, a kezem? Szép vágás csuklótájékon. Kisujj nem érez, gyűrűsujj fele sem és egyik sem mozog. Na mozogjunk csak! Térdelve még OK, de állva már dőlök is a szédüléstől. Így hosszú lesz az út... Út megvan, itt jöttem fel, itt is kell lemenni. Kerítés, házak. Udvaron autó, hátul emberek.

"Segítséget kérek!" - kezdem. "Kérjél nyugodtam!" - ez nem igazán az a válasz, amire számítottam. Még egyszer nekifutok de most nyomatékot adok azzal, hogy rátámaszkodok a csengőre is. Erre leesik neki, hogy gond van. Jön a kapuhoz, látja a fejem (meg a kezem) megy a mobilért, hívja a mentőt. Felesége közben vizet hoz (már vattát köpök), majd takarót. Hálálkodás később. A mentő érkezéséig vissza is jön majdnem az összes víz. A srácok profik, felkerül a szorítókötés (ez már fáj!), aztán én a kocsira, le a vizes ruha, fel a melegítő takaró, be az infúzió. Mire megérkezünk a balesetire, le is megy vagy 2 1/2 palack. Balesetin anamnézis, röntgen, tetanusz, újabb infúzió, majd egyeztetés Győrrel, hogy inkább a kézsebészet vállalja a helyreállítást. Én próbálok egyezkedni, hogy valami felszerelésre szükségem lenne a kórházi tartózkodás alatt, de hajthatatlanok - menjek Győrbe, onnan hívjam a családot, majd megoldják. Szépen nézünk ki: itt állok (fekszem) egy szál lepedőben, a ruhám (már ami megmaradt) csurom vér, meg sár, telefonom nincs. Futok még egy kört a mentősökkel, de ők azzal hajtanak el, hogy vagy útvonaltervük, szoros időzítésük, meg GPS a kocsikban, hogy a központ jól lássa őket.

Győrben először is a gipszet készítik el, ami a műtét után rögzíti a kezem. Majd összecsinálom magam, mire megköt, a dorsalis, volarflexios csuklóhelyzet (ld. behajlított csukló, hogy a majd összevarrt ínak ne húzódjanak) nem leányálom. Műtő előtt még telefon a mit sem sejtő családnak, akik csak annyit tapasztaltak, hogy egy napja nem veszem fel a telefont.

A műtét vasárnap, szerdán engednek haza. A kettő között nagyüzem a kézsebészeten: ennek szkanderezés közben eltörték a felkarját, az körfűrésszel vágta le az ujját, amaz flex-szel vágott eret magán. Az ötvenes betegek mindegyike túlsúlyos, már volt valamilyen szívproblémája, vérhigítót kap, ami miatt nem lehet azonnal műteni, nehogy elvérezzen. És egyre nyilvánvalóbb, hogy innentől telefon nélkül sehová sem, mert aztán nem tud rólam a kutya sem, nem hogy a családom. Ruhát Anya hoz be, hogy legyen miben ülnöm a mentőben, úton hazafelé. A szállítás is nagyüzem: útközben meglátogatjuk Dénesfát, majd a szanatóriumot a Lőverekben. Így mindösszesen három és fél napig tartott az esti sétám.

Diagnózis:

1. Bal csukló tenyéri felszínének vágott sebe (Vuln. caesum carpi ulnovol. l. s.)
2. Singcsonti artéria sérülése (Laesio art. ulnaris l. s.)
3. Singcsonti ideg sérülése (Laesio nervi uln. l. s.)
4. Singcsonti hajlítóín sérülése (Laesio trend flex. carpi uln. l. s.)
5. Kisujj mindkét hajlítóinának sérülése (Laesio trend. flex. utr. dig. min. man. l. s.)
6. Középső és gyűrűsujj felületes hajlítóinainak sérülése (Laesio trend. flex. superfic. dig. med. et anul. m. s.)

Tervezett rögzítési idő: 5 hét

Koordináták: N47° 43.425' E16° 34.422'