A Fő tér látványterve (kép innen) |
Szeptember 11-e idén nem a 2001-es new york-i események évfordulója miatt emlékezetes a soproniak számára. Újra birtokba vehettük a megújult Fő teret. A több mint egymilliárd forint összköltségű projekt kivitelezési munkáinak ez a szakasza befejeződött. A Tűztoronyhoz tervezett múzeumi fogadóépület kialakítása, valamint a Várfalsétány egyes szakaszainak felújítása ugyan még várat magára, de a Fő tér belső világának szempontjából ezek kisebb jelentőségűek. A Községháza előtt hónapokig kiállított, valamint a projekt hivatalos honlapján megtekinthető látványtervek szerencsére nem azt a hangulatot adták vissza, mint amit a valóságban érezhetünk.
A Fő tér korábban (kép innen) |
Mind a megrendelő, mind a tervezők elkerülték azokat a buktatókat, melyek a közösségi terek felújításának útját nehezítik. Vagyis nem burkolták olcsó térkővel - és ezzel együtt nem csúfították el - a barokk tér látképét, hanem az eredeti köveket fordították meg és rakták le újra. Remélhetőleg így újabb évtizedekre (évszázadokra?) biztosított a rusztikus látvány. A kőburkolat elemeinek megfordíthatósága máshol is szempont lett. A budapesti Belváros új főutcája projekt kapcsán nyilatkozta Budapest V. kerület polgármestere: "Ez a mostani burkolat az eddigi 3 cm helyett 10 cm vastag, ráadásul a kövek mindkét oldalát megmunkáltattuk. Így ha 20 év használat után az egyik oldal elkopik, egyszerűen megfordítjuk, és újabb húsz évre biztosítva van az új felület.". A miénk itt Sopronban nem csak 10 cm vastag és nem jár rajta sem busz, sem autó. Javasolnám viszont a lovasforgalom sűrítését. Hogy miért?
Piazza del Campo, Siena (kép innen) |
Van egy bizonyos tér Olaszországban, ahová minden év július 2-án és augusztus 16-án emberek tízezrei zsúfolódnak be, hogy megnézzenek egy lovasversenyt, mely alig 1 1/2 percig tart. A verseny hivatalos neve Palio di Siena - közismert nevén Il Palio - és eredete a középkorig nyúlik vissza (az első "modern" Palio-t 1656-ban rendezték).
Van egy bizonyos hotel Olaszországban, amelyik speciális csomagot kínál a Palio idején hozzájuk látogatóknak: a versenyt és a felvonulást egy Piazza del Campo-ra néző ablakból élvezheti a kedves vendég. Az ára csupán 1.000,- €. Bővebb információ és foglalás (2011-re): Castel Monastero, Tel. +39 0577 570001.
Sopron, Új utca |
Sopron belvárosa hasonló korú épületekkel büszkélkedhet, mint Siena központja. Az egykori Zsidó u. 11. szám alatt található zsinagóga 1350-ben épült, a másik zsidó templom (Új u. 22.) még régebbi. A Lábas-ház (Orsolya tér 5.) 1570 körül épült. Csak egy Vespa kell a házak elé, máris kész a mediterrán csendélet.
Kérdés a kedves olvasóhoz: Mi legyen az a hagyományteremtő kezdeményezés, amivel idecsábíthatjuk az érdeklődők tízezreit? Ötletbörze indul!
Kérdés a kedves olvasóhoz: Mi legyen az a hagyományteremtő kezdeményezés, amivel idecsábíthatjuk az érdeklődők tízezreit? Ötletbörze indul!
Hú, ez jó ötlet, mármint az ötletbörze. Töröm a fejem. Egyébként nyilván jönnek az érdeklődők tízezrei, csak nem egy és ugyanazon a napon. Talán nem is olyan nagy kár...
VálaszTörlésTízezer ugyanazon a napon, további tízezrek más napokon. Jön a turista, örül a szakma :-)
VálaszTörlésA lakosság meg sír-rí.
VálaszTörlés